Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok
E.ON Energiatermelő Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Feladatok
Középtávú üzleti stratégia előkészítésében és megvalósulásában aktív közreműködésA piac technológiai környezetének folyamatos monitorozása, az üzleti lehetőségek feltárása, piac elemzéseA vonatkozó MAVIR Üzemi Szabályzat és egyéb meghatározó szabályozások ismerete (beleértve az Európai Unió vonatkozó jogszabályait is), a technológia környezetet érintő jogszabályváltozások követése és véleményezéseAz aggregátori működés kapcsán felmerülő technológiai feladatok értelmezése, az eredmények alapján javaslattétel a működés fejlesztéséreÚj telephely integrációk technológiai elgondolásainak feltérképezése, javaslattétel a fejlesztésekreAz aggregátor portfóliójának bővítéséhez szükséges technológiai megoldások felmérése, kidolgozása, megvalósítása és projektmenedzsmentjeAz üzletfejlesztési folyamatokhoz kapcsolódóan a technológiai információk alapján az üzleti modellekben, üzleti tervekben, forecast-okban való közreműködésKutatás-fejlesztési és egyéb projektekben való részvételAdott technológiai ötlet alapján a megvalósítás teljeskörű kidolgozása: implementációs lépések ütemezésének meghatározása, működési folyamat leírása, fejlesztési költségek meghatározása, érintett külső és belső partnerek feladatainak leírása, koncepció vezetői szinten történő elfogadtatásaTechnológiai kockázatok kezeléséhez kapcsolódó szabályzatok rendszeres felülvizsgálata, a szabályzatoknak megfelelő működés koordinálása és megvalósítása
ElvárásokSzakirányú műszaki képesítés-mérnök diploma5 év munkatapasztalat, ebből 3 év irányítástechnikai tapasztalat Tárgyalási szintű angol nyelvtudásSHIVA, SCADA, PLC, IoT ismereteB kategóriás jogosítvány Multinacionális környezetben vagy tanácsadónál szerzett tapasztalat előny
Amit kínálunkÉves bruttó 310.000 Ft cafeteria keretBónusz - elérhető az éves alapbér 15%-aÖnkéntes nyugdíjpénztári támogatás - havi bruttó alapbér 3%-aÁramdíj kedvezményCsoportos élet- és baleset biztosításBiztosítás magánegészségügyi vizsgálatokra2025-ben 2 nap extra pihenőnapot biztosítunk előre meghatározott napokonKedvezményes üdülési és sportolási lehetőségCéges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználatra
Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Hengermalom u. 18.; Debrecen, Szabó K. u.1.; Győr, Kandó Kálmán út 11-13.; Pécs, Malomvölgyi út. 2.
Pozíció azonosító: 234655
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!