Sok a feketén alkalmazott
2019. 01. 01.Több a munkaügyi szabálytalanság, továbbra is négyezer felett a feketén foglalkoztató cégek száma - derül ki az APEH és a munkaügyi felügyelet első negyedéves statisztikáiból. A revizorok kiemelten ellenőrizték az építőipart.Mind az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), mind az APEH kiemelt figyelmet fordított az ellenőrzések során a feketén foglalkoztatott munkavállalókra: így az adóhivatal több mint 18 ezer, míg az OMMF mintegy 11 ezer vizsgálatoz végzett. Ez az adóhatóság esetében negyedével, az OMMF - nél pedig harmadával több az egy évvel korábbinál - tudta meg a Napi Gazdaság. Az adóhatóság összesen 3,9 milliárd forint adó- és járulékkülönbözetet, közel 40 százalékkal többet állapított meg, mint tavaly ilyenkor. A javuló felderítési arány annak is köszönhető, hogy a revizorok célzottan az illegális foglalkoztatás melegágyaként ismert ágazatokra utaztak. Az ellenőrzések során kiemelt terület volt az építőipar és a szolgáltató szektor. Hatezernél is több cégnél
