Orvosok: irány Nyugat?
2019. 01. 01.Egyelőre nem mennek a magyar orvosok tömegével Nyugat-Európába, ám néhány év múlva változhat a helyzet. Az orvostanhallgatók közül egyre többen kacsingatnak külföldre. Becslések szerint minden tizedik frissdiplomás Nyugat-Európában vagy Skandináviában fog elkezdeni dolgozni.Bár már a 2004-es uniós csatlakozás idején jelezték, mégsem indultak el a magyar orvosok tömegével Nyugat-Európába munkát vállalni. A Magyar Orvosi Kamara szerint jelenleg 36 ezer orvosunkból összesen 2600 vállal munkát külföldön. Az orvosok, ápolók Angliába közvetítésével foglalkozó A-Team Hungary-n keresztül 120 magyar egészségügyi dolgozó jutott ki az EU-csatlakozás óta - ráadásul körülbelül 50 százalékuk már haza is tért. A család miatt maradnak

"Akik itthon maradnak, azok elsősorban a családjuk, a barátaik, és az ismeretlentől való félelem miatt döntenek így" - mondta el Végvári Tamás, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Végvári Tamás azonban hozzátette: ez a jövőben változhat, hiszen meglátása szerint a hallgatók nagy része már tudatosan készül a külföldi pályára. "A fiatalok el akarnak menni, hogy valamelyik EU-tagállamban kamatoztathassák tudásukat" - figyelmeztetett.
10 százalék vélhetően elmegy
Ezt egyébként a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és Magyar Rezidens Szövetség felmérése is megerősítette. A kutatók a tavalyi évben közel 400 első éves orvostanhallgató migrációs szándékát mérték fel. Az általános orvosi képzésben résztvevők 75 százaléka mondta azt, hogy tervezi a külföldi munkavállalást. Igaz az is, hogy a tervezés és a kiutazás között van különbség. Mégis: a felmérést készítők úgy vélik, hogy végül a diplomát szerzők tizede folytatja majd tovább külföldön.
Nettó egymillió feletti fizetések
A külföldi munkavállalás iránti érdeklődés a fizetések közötti különbség ismeretében nem meglepő. Magyarországon az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint az általános orvosok havi keresete bruttó 250 ezer forint, a szakorvosok pedig bruttó 340 ezer forintot keresnek. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban nettó 1,5 millió forintot, Svédországban pedig közel nettó 1 millió forintot tehetnek zsebre. Bár a megélhetési költségek mindkét országban magasabbak, még így is jobban járnak az orvosok, mintha itthon maradnának. Ráadásul kereslet is van irántuk, a két tagállamban már-már kritikus méreteket öltött az orvoshiány.
A pszichológusok és háziorvosok keresettek
Nagy-Britanniában elsősorban a fiatal, sebészeti tapasztalatokkal rendelkező orvosok, illetve a radiológusok és a patológusok helyezkedhetnek el könnyen. Őket vidéki elit magánkórházakban tudják elhelyezni a közvetítők. Svédországba pedig pszichiátereket és háziorvosokat várnak. "A magyarokra elsősorban a szaktudásuk miatt van igény, de azért is számítanak keresettnek, mert magas szinten és viszonylag rövid idő alatt el tudják sajátítani a nyelvet" - magyarázta Csorba Enikő.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a kijutás nem nevezhető egyszerűnek, és rövidnek sem. A Nagy-Britanniába készülőknek minimum 3 hónapos, a Svédországba vágyóknak pedig 6 hónapos a procedúra.
Nyelvvizsga nélkül nem engednek
"Az orvosoknak először egy bemutató előadáson kell részt venniük. Ezt követi egy magyar szakmai interjú, majd egy telefonos beszélgetés az angol munkáltatóval, melyen felmérik tapasztalatát és nyelvtudását is. Az interjúk után tanácsos kikérniük a munkához szükséges "jóhírnév igazolást" a hazai Egészségügyi Minisztériumtól, ezt követően pedig regisztráltatniuk kell magukat a kinti orvosi kamaránál (General Medical Council). A kamara a regisztrációhoz megvizsgálja diplomájukat, szakvizsgáikat, szakmai múltjukat, és előéletüket" - mondta el Aszalós Zoltán.
"A munkákhoz nemcsak a szakmai papírok kellenek, elengedhetetlen a nyelvtudást bizonyító dokumentum is. Ehhez az orvosoknak nyelvvizsgát kell tenniük a British Council-nél. A siker érdekében tanácsos részt venniük az általunk indított nyelvi felkészítő tanfolyamokon. Emellett különböző szakmai tréningeket is tartunk számukra, amelyeken a kinti munkára készítjük fel őket. A nyelvvizsga letétele és a tréningek elvégzése után gyakorlatilag utazhatnak Angliába, ahol két nap felkészülés után kezdhetik is a munkát" - tette hozzá.
Szolgálati lakást is kapnak
Hasonló lépéseken át vezet az út Svédországba - tájékoztat Csorba Enikő, a skandináv országba orvosokat közvetítő Nous Astus Kft.-től. "Az országba vágyó orvosok honlapukon jelentkezhetnek, ezúton juttathatják el hozzánk önéletrajzukat. Az interjúk ezután következnek. A következő lépés a nyelvi készségfejlesztő teszt, amelyen felmérjük: milyen gyorsan és mennyire hatékonyan tudnák elsajátítani a nyelvet. Ha ezen megfelelnek, egy öt hónapos nyelvi képzésen kell részt venniük. Közben regisztráltatniuk kell magukat a kinti kamaránál, és be kell szerezniük a jóhírnév igazolást. A nyelvi képzés után utazhatnak az országba, ahol további egy hónap intenzív nyelvtanulás vár rájuk. Csak ezután kezdhetik meg a munkát. A lakásbérléssel, papírmunkával egyébként nem kell bajlódniuk, a kórház havi 5-8 ezer svéd koronáért (130-210 ezer forint) biztosít számukra szolgálati lakást. Ebben egyébként már a rezsi is benne van, szóval ezen felül még az utazásra illetve az étkezésre kell költeniük" - avatott be Csorba Enikő.
Negyedmillió kell az induláshoz
Mint megtudtuk, az Angliába készülőknek 240 ezer forintos indulótőkével kell rendelkezniük. Ebben benne vannak a regisztrációs díjak és a nyelvvizsga díj is. A tréningek díja a későbbi fizetésükből kerül levonásra.
Oroszi Babett