Nézz be és keress állást a legmenőbb budapesti startupoknál

2019. 01. 01.

Hogy néz ki a világ egyik legnagyobb repülőjegykeresőjének, a Skyscannernek a budapesti központja? Mit csinál egy adattudós (data scientist), aki a legkeresettebb szakemberek egyike a világon? Hogyan lehet Budapestről nyugati munkakörnyezetben és bérszinttel dolgozni? Április 20-21-én bemutatkoznak az új technológiára épült sikeres vállalkozások. Közel 200 cég irodája nyílik meg a Startup Safary rendezvény keretében a főváros különböző pontjain.

Nézz be és keress állást a legmenőbb budapesti startupoknál

Be lehet nézni a Prezihez is


Kikkel lehet találkozni? A prezentációs szoftverével a világpiacra betört Prezi neve széles körben ismert. Ám egy sor más befutott startup eddig nem kapott akkora nyilvánosságot. Pedig összesen több ezer új munkatársat keresnek és nyugati munkakörülményeket kínálnak nemzetközi csapattal.


A Budapesten indult Distinctiont például a vezető online repülőjegy-kereső, a Skyscanner vásárolta fel. A szintén magyar alapítású LogMeIn idén már 1 milliárd dolláros forgalmú cég lehet. Az Emarsys felhő alapú marketing szoftverével vezető szereplő a piacon. A Bitrise bekerült a startupvilág élvonalát képviselő Y Combinator három hónapos inkubációs programjába.


Bárki felépítheti magát egy új szakmában


A szervezők igyekeznek megkönnyíteni résztvevők dolgát és 13 tematikus útvonalat kínálnak, hogy mindenki a számára legérdekesebb cégek életébe nézhessen bele, vagy a legfontosabb szakemberek előadásait hallgathassa meg. Kovács Péter elmondta, hogy az informatikusokon kívül egy sor más terület – marketing, értékesítés, oktatás, kommunikáció, gasztronómia, életmód-tanácsadás stb. – újdonságai megjelennek.


Életkép a tavalyi rendezvényről. Fotó: Virág János


„Azt akarjuk megmutatni, hogy az új technológiák kiaknázásával bárki felépítheti magát, üzletét és ezzel megváltoztathatja az életét életkortól függetlenül. Például meg lehet ismerkedni digitális nomádokkal, akik a világot bejárva dolgoznak más és más közösségi irodából online marketingesként vagy projektmenedzserként” – fogalmaz a szervező. Kiderül az is, milyen technikákkal tűnhet ki az ember a közösségi médiában, mi a hatékony időmenedzsment titka vagy hogyan lehet eljutni a semmiből a startup koncepcióig 90 nap alatt.


Bővebb információ a Startup Safary weboldalán érhető e.


Mi is az a Startup Safary?


Berlinből 2012-ben indult kezdeményezés, melynek célja a startup világ megismertetése a szélesebb közönséggel illetve a piaci szereplők közötti kapcsolatok bővítése. A cégek egy vagy két napra kinyitják kapuikat az érdeklődők előtt, és programokat szerveznek szakmabelieknek, potenciális befektetőknek, álláskeresőknek, pályaválasztás előtt állóknak. A Startup Safary-t eddig Európa több mint tíz városában rendezték meg Párizstól Athénig. Budapesten tavaly tartották az első ilyen eseményt közel 3 ezer résztvevővel.


Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal