Művészek helyett kreatív csapatjátékosok - így kerülhetsz be a reklámszakmába
2019. 01. 01.Az érme egyik oldala: nincsenek ezerszámra üres állások a reklámszakmában. Az érme másik oldala: még ennek dacára is nehéz megtalálni évente azt a tucatnyi új tehetséget, akik úgy kellenének a szakmának, mint egy falat kenyér. Csak mert ők is nehezen találják a szakma felé vezető utat - elemezte a hazai reklámiparban dolgozók helyzetét Jedlicska Márton, az Umbrella és Marosi Gergő, a Mito kreatív igazgatója a Media 2.0 Meetup-ján szerda este a budapesti Kuplungban.

Az ellentmondásos helyzetnek a kreatív igazgatók szerint két kiváltó oka mindenképp van: az egyik, hogy a magyar társadalom most sem nagyon tud mit kezdeni a reklámszakmával. A másik, hogy részben emiatt sincs olyan intézmény, amely kifejezetten erre a területre képezné a tehetségeket.
Brazíliában a kreatív igazgató szupersztár státuszban van
”Több országban komoly kultusza van a reklámiparnak. Brazíliában például akkora presztízse van a kreatív igazgatónak, mint egy rocksztárnak. Sőt, gyakran társasági magazinok visszatérő szereplői, az emberek tudják a munkájukat mihez kötni. Ehhez képest, ha a hazai közönségnek bejön vagy épp nincs ínyére egy reklám, egyből a marketingeseket gyanítja a háttérben. A reklámügynökség, kreatív igazgató, művészeti vezető, stb. fogalma a közönség előtt többnyire ismeretlen” - vázolta a szakma hazai fogadtatását Jedlicska Márton.
Ráadásul direkt ügynökségi területre szinte senki nem képez. ”Vannak média-kommunikáció szakok: ahonnan a jobbakat elszippantja a médiaipar újságírónak, így nem a reklámszöveg-írásban keresik a lehetőségeket. Aztán lehet az egyetemeken marketinget tanulni, de arról szinte sehol nem esik szó, hogyan zajlik az élet egy reklámügynökségnél a mindennapokban. Top-egyetemek is gyakran annyit értenek reklámoktatás alatt, hogy 80-as évekbeli nagyvállalati esettanulmányokat mutatnak be írásvetítőn.
Önképzéssel lehet a legjobban kitanulni
A reklámszakma iránt érdeklődőknek így jobbára marad az önképzés, a kutatás a neten, a fontosabb szakmai anyagok beszerzése, a blogok olvasása. Sokan például ezekből értesülnek arról, hogy léteznek kreatív tehetségkutató versenyek - és hogy össze kell állítaniuk a munkáikból portfóliót is, amit majd megmutathatnak egy kreatív igazgatónak, ha gyakornokként jelentkeznek egy ügynökséghez”- mondta Marosi Gergő. Aki karrierútja elején szintén így csinálta. ”Miután nem jött be a szak, amit elkezdtem, inkább önszántamból beszereztem a legfontosabb reklámos szakkönyveket, egyfolytában bújtam a netet, kerestem a lehetőségeket és elkezdtem a területen állást keresni. Tulajdonképpen szövegíró gyakornokként kezdtem ott 6 éve, ahol ma kreatív igazgató vagyok.”
Péktől és a filozófusig széles a reklámba váltók palettája
Jedlicska Márton már a MOME-ről, művészeti pályáról nyergelt át tudatosan a reklámvilágba-”nem akartam borongós, befordult művészlélekké válni” - ám a szakmabeliek a tapasztalatai szerint az élet legkülönfélébb területeiről érkeznek. Ismer filozófusból, művészettörténészből, magyar-esztétika szakosból, de pékből és mentősből ”reklámossá” átnyergelőket is. ”Mindig a kreativitás, a jó portfólió dönt”- magyarázza. Marosi Gergő viszont hozzátette: a reklámügynökségi munkának ez az alap-skill csupán egyetlen része. ”Kell a kreativitás, kell az extra, nem szokványos gondolkodásmód és az egyedi világlátás.
Nem magányos művészeket keresnek
Ugyanakkor nem művészeket keresünk, mert egy munkahelyen kőkeményen szigorú határidők, gazdasági érdekek vannak és nem is magányos farkasokat, akik mindig, mindent egyedül akarnak megoldani. A reklámügynökségeknek jó fej csapatjátékosokra van szükségük. Mert sok időt fogunk együtt tölteni rengeteg munkával, szoros határidő esetén nem ritkán még éjszakába nyúlóan is.” Ráadásul reklámügynökségen dolgozva a visszautasítás és a kudarc is a mindennapok része. ”100 ötletünkből legfeljebb 5 tud megvalósulni úgy, ahogyan azt a csapat megálmodta”- fűzte hozzá.
Kitartás és alkalmazkodás: fontos erények
Pont ezért is fontos a szakmában, hogy a kreatívok alkalmazkodni tudjanak a gyors változásokhoz. ”Ebben az iparágban teljesen normális, hogy néha több heti munkát kell elölről kezdeni, mert megrendelői oldalon változott a vezetés, a marketingterv, a tőzsdei helyzet vagy egész egyszerűen hirtelen teljesen mást szeretne a megrendelő. Volt rá példa, hogy azért kellett utolsó pillanatban változtatni, mert a megrendelő feleségének nem tetszett az ötlet - vagy épp azért, mert a nagymamáját egy több évtizede külföldön látott reklámra emlékeztette az ügynökség ötlete”- mutatott rá már Jedlicska Márton.
Takács Gabriella