Miért jobb itthon, mint külföldön? - akik hazajöttek

Bár az alapítvány ”10 érv Magyarország mellett” pontjai rengeteg internetezőt felbőszítettek, amikor lángosra, Túró Rudira és életérzésekre hivatkozva érveltek a hazajövetel és a magyarországi lét, karrierépítés mellett, mára mégis több mint 100-an fordultak hozzájuk segítségért. ”Az idei év elejéig kb. 150 megkeresést kaptunk. Jellemzően a hazajövetel egyik első lépéseként adminisztratív ügyekben - kinti bizonyítványok honosíttatása, magyarországi lakhatási lehetőségek feltérképezése, külföldi házastársak iratai - miatt kérnek tőlünk segítséget az érdeklődők, de volt rá példa, hogy a hazakészülő fiatal a pollenallergiája miatt Magyarország teljes pollentérképéről szeretett volna információkat kapni a továbblépéshez”- magyarázza Csontos Sandra, az alapítvány szóvivője.

Párkeresés, magasabb presztízsű munka

Tapasztalatai szerint a hozzájuk fordulók között sok a gazdasági és jogi végzettségű fiatal és gyakran a társkeresés-családalapítás miatt térnének vissza Magyarországra. ”Nem kérjük senkitől, hogy ossza meg velünk a tervezett hazatérés okait, mégis sokan megteszik. Ezek egyike, hogy nehéz kint párt találni, míg sokan inkább kifejezetten magyar társat szeretnének.” A másik gyakori ok, hogy külföldön a fiatalok jellemzően a végzettségükhöz viszonyítva alacsonyabb presztízsű és felelősséggel járó munkakörökben tudnak csak elhelyezkedni. ”A diplomások sokszor arra panaszkodnak, hogy angol/német munkaadóik nem kezelik őket a helybéliekkel egyenrangú feleknek. Így aztán egy középvezetői pozíció elérése is legalább kétszer annyi időbe telik, mint itthon - már ha egyáltalán sikerül.” Az alapítvány azért igyekszik segíteni a hazatérést tervezőknek az álláskeresésben. ”Igyekszünk rugalmasabb szemléletű cégekkel együttműködést keresni, akik nem ijednek meg attól, ha például az állásinterjú egyik köre skype-on, még külföldről zajlik az álláskereső részéről. Ez nem könnyű, de szerencsére már vannak a látókörünkben ilyen cégek”- amelyeket üzleti titokra hivatkozva ugyan nem akart megnevezni, de a hozzájuk fordulóknak segítenek velük kapcsolatba lépni.

A gyermek iskoláztatása is húzóerő

Számos külföldi munkatapasztalattal rendelkező fiatal az alapítványtól teljesen függetlenül is inkább Magyarország mellett teszi le a voksát - éppúgy, mint az alábbiakban megszólaló András, Ágnes és Vivien. ”Nem azért nem maradtunk kint a családommal Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban, mert bevándorlóként szinte mindenki érdektelen és egy a sok közül a befogadó országok számára. Nem is azért, mert Angliában például közel 50 nemzetből érkező szakemberrel kell versenyben lenni karrierépítéskor, mert a szakmai és anyagi feltételek még így is sokkal kedvezőbbek, mint Magyarországon. Hanem leginkább azért, mert a gyermekem iskoláskorba lépett - és nem akartuk a feleségemmel, hogy a gyermekeink úgy nőjenek fel, hogy azt sem tudják, kicsoda például Ady Endre. Magyarok vagyunk, kulturálisan tehát mindenképp ide tartozunk és kötődünk”- mondja Lukács András mérnök-fizikus, aki 3 évet töltött Párizsban az École Polytechnique PhD-hallgatójaként, 1 évet kutató fizikusként és további 2,5 évet a brit UEA-n.

Családi kötelék, barátok...

A hazajövetel mellett döntött Ágnes is, aki jelenleg egy felsővezetők toborzására specializálódott, budapesti fejvadász cég irodavezetője - ám ezelőtt közel 5 évet élt és dolgozott az Egyesült Királyságban. ”Egész pontosan 4,5 évet töltöttem az Essex-hez közeli Colchester-ben. Munkavállalóként több területen kipróbálhattam magam: dolgoztam például a vendéglátóiparban, a kereskedelemben, de adminisztratív területen és értékesítés-támogatási projektvezetőként is. Elsősorban azért mentem külföldre, mert a főiskolai évek alatt végzett parfümárusító, - és hostess munkáknál jóval többre éreztem magam képesnek. Sosem találkoztam kint azzal, hogy lekezelően bántak volna a külföldi munkavállalókat. Sőt, éppen ellenkezőleg. Nagyon díjazták például a kelet-európaiak szorgalmát, és azt, mennyire pörgős munkatempóban tudnak dolgozni, mert az angolok ilyen téren sokkal lazábban vesznek mindent. Viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy minden egyes hazalátogatás után egyre nehezebb a búcsúzás - és az itthoni barátaimmal is a kommunikáció, mert amíg kint voltam, gyakorlatilag teljesen kimaradtam az életükből. Eközben megszületett az unokaöcsém is, akit szintén nem csak fotóról akartam látni. Így aztán a hazajövetel mellett döntöttem. Eleinte nagyon érdekes volt újra az egykori gyerekszobám kanapéján heverészve tervezgetni, hogy most akkor hogyan tovább.”

Babysitterként sem leányálom

A harmincas évei elején járó Vivien fél évet töltött gyermekfelügyelőként London közelében, egy dél-angliai kistelepülésen pár évvel ezelőtt - de nem szeretne már visszamenni. Egy óvodáskorú kislányra vigyázott, ám a munkát adó család igencsak lazán kezelte az előzőleg szerződésben is egyeztetett feltételek betartását. ”Azt ígérték, járhatok nyelvtanfolyamra, de mire megszervezték, vége is lett. Ráadásul folyton olyan, katonás gyermeknevelési módszereket kértek rajtam számon, ami sem pedagógusszemmel, sem pedig a gyermeknek nem volt jó.” A család az elvben ”teljes ellátást” adó étkezéseknél is elég szűkmarkúan mérte az adagokat. Az azóta már itthon, a saját szakmájában, pedagógusként dolgozó hölgy végül arra a következtetésre jutott, hogy nem tervez újabb időszakot idegenben. ”Szép kisvárosban voltam és érdekes kulturális tapasztalatokat is gyűjthettem szabadidőmben a környékről - ugyanakkor a kint töltött hónapok alatt rengeteget szenvedtem a magánytól.”

Takács Gabriella, 2013. október 8.