Így tűnhetsz ki álláskeresőként - ahogyan a cégek képviselői látják
2019. 01. 01.Rengeteg interjúztató vértezi fel bombabiztos tippekkel az álláskeresőket, hogyan juthatnak be az interjúkra vagy nyerhetik el a kiszemelt pozíciókat. Csakhogy útmutatásaik gyakran sablonosak. Mostani megkérdezettjeink viszont konkrét példákkal illusztrálják, hogy náluk épp melyik álláskeresői taktika vezetett célra. Mindenesetre jó ötlet álláskeresőként a tankönyveken túllépni vagy építő tartalomfejlesztési javaslatokat tenni a kiszemelt cég weboldalára.

Az interjúztatókat például nagyon zavarja, ha a pályázó képtelen "túltekinteni" a megszokott kereteken - a gyakorlati interjúfeladatok frappáns megoldásával azonban lehet aratni. "Marketing-gyakornoki pozícióra, a saját csapatunkba kerestünk nemrégiben jelölteket. Ilyenkor mindig megkérem a jelölteket, gondoljanak valamilyen szolgáltatásra - majd arra, miből állapítható meg, hogy jó-e a szolgáltatás minősége. A pályázók többsége itt elakad - majd automatikusan visszhangozza a gazdasági tankönyvek szolgáltatásról, marketingről szóló, rövidke bekezdését. Ezzel szemben az egyik pályázó azonnal ismert kávézóláncot hozott fel példaként. Majd felsorolta, hogy a kiszolgálás gyorsasága, az eladók udvariassága, odafigyelése - például nem nyomja egyből a tűzforró papírpoharas sétálókávét a vásárló kezébe - és ízletes kiegészítők, sütemények, akciók kínálása alapján minősítené a szolgáltatást színvonalasnak. Ez a pályázó nem a puszta tankönyvszöveget mondta kötelességszerűen vissza és a feladatmegoldásban nagyon találékony volt. El is nyerte a kívánt állást" - mondta el Szekeres Kata, a Manpower toborzási és marketing vezetője.
Utalni a cég weboldalán olvasottakra
Szintén "jópont" lehet állásinterjú előtt, ha a jelölt a kísérőlevelében valamelyik, a cég weblapján olvasott információra is utal - vagy épp itt használt szófordulattal él. A kiváltott pszichológiai hatás miatt ez óhatatlanul rokonszenvessé teszi a pályázót. "Ez akkor is működik, ha maga az interjúztató tisztában van vele, hogy a gesztus nem érdek nélküli" - mondja a szakember. Az e-mailben küldött CV-k címzettjének nevét és beosztását nem tudni? Ez viszont "vörös posztó" a legtöbb toborzó szemében-főként, ha a hirdetésben, jól látható módon ki is emelték előzőleg. Ennek ellenére 10 pályázó közül legalább 5 rendszeresen elhibázza...
Ha árad valakiből az elhivatottság
Ugyancsak pozitív megítélés alá eshet az interjún a családi, szakmai hagyományokra hivatkozó, a munkát elhivatottságból megpályázó jelölt - igaz, csak akkor, ha nem taktikázásból, hanem őszintén mondja, amit mond. De ez egy pillanat alatt leellenőrizhető. Szimpatikus lehet például a mérnöki állásra pályázó fiatalember, aki már gyermekkorában érdeklődve sündörgött a szakma iránt elhivatott édesapja körül -és akit a papa egy-egy munkája során is magával vitt nézelődni. Az, hogy mennyire mond igazat, hamar kiderül a végzettségből, a szakmai gyakorlatból és megjegyzésekből. "Az egyetemi tanulmányok befejezése szükséges, de korántsem elégséges feltétel a munkába álláshoz. A mai álláspiacon viszont előnynek számít a már fiatalon is leellenőrizhető szakmai előélet - például szakmai gyakorlat valamely neves cégnél. Mindez valódi elhivatottsággal is fűszerezve, hitelessé teheti a fiatal pályázókat" -mondja Bánhegyesi Attila, az ELMÜ személyzetfejlesztési munkatársa.
Hasonló véleményen van a hitelesség fontosságáról egy nagy szállodalánc anonimitást kérő HR-vezetője is. Akihez néha 100-asával ömlenek a CV-k a konkrét pozíciók meghirdetése nélkül is. "Egyszer kaptam egy CV-t, de valami elképesztően hosszú kísérőlevéllel. A fiatalember arról számolt be, hogy a kívánt vegyészi munka sajnos nem jött össze - ám örömmel kipróbálná magát a szállodaiparban. Eleinte akár londinerként is. Annyira átjött a soraiból a hitelesség, az őszinteség és az, hogy nem taktikázásból írt nekünk, hogy gondolkodás nélkül megőriztem az anyagait. És ha lesz üresedés hamar betanulható területen, nem kizárt, hogy behívjam egy interjúra."
Javaslatok a honlap javítására
Hajdú Csongornál, a HVG Állásbörze főszervezőjénél már a céltudatos jelöltek a nyerők. Akik amellett, hogy tudják, kihez pályáznak, már az állásinterjúra konkrét javaslatokkal a tarsolyukban érkeznek. "Cégünknél online tartalomfejlesztésével kapcsolatos gyakornoki állást hirdettünk. Az egyik fiatalember már az interjú előtt alaposan feltérképezte a honlap fejlesztendő, javítandó területeit. Majd konkrét javaslatokat dolgozott ki a fejlesztésre, melyeket az interjún, az alkalomnak megfelelő stílusban velünk is megosztott. Ő nem passzívan várta a sült galambot, hanem proaktívan lépett. Meg is kapta az állást. Egy másik fiatalember már a honlapunk szín-és formavilágához illő, a brandünkbe tökéletesen passzoló külalakú CV-vel pályázott. Végül nem ő lett a befutó-de hasonló ötletekkel már be lehet jutni a cégek social media területen hirdetett pozícióinak állásinterjúira. És a többi onnan már csak az álláskeresőn múlik"- tette hozzá.
Hajdú Csongor ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a jelöltek végső értékelésénél igazából az összbenyomás a legfontosabb. "Minden pályázónak lehetnek csillogó pillanatai és elhibázott mondatai akár egyetlen interjún belül is. Egy felelősségteljes cég a jelöltben lévő perspektívát is meglátja. És nem a pillanatnyi eredmény érdekli, hanem az olyan jelölt, akivel szívesen működne együtt 1-2-5 év múlva."
Takács Gabriella, 2014. július 30.