Ezek a legjobban fizető szakmák és iparágak

2019. 01. 01.

Magyarországon tavaly 6 százalékkal, 246 ezer forintra nőttek a bruttó átlagfizetések 2013-hoz képest. A legnagyobb növekedés a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is - derült ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu éves felméréséből.

Ezek a legjobban fizető szakmák és iparágak


A bruttó átlagfizetés 6 százalékos növekedése az elmúlt 5 év legnagyobb bővülése éves szinten.


18 százalék a budapestiek bérelőnye


siker


A budapesti munkavállalók havi bruttó 300 ezer forintos keresete 18 százalékkal több a magyarországi átlagnál, és 20 százalékkal haladja meg a második legjobban fizetett, Komárom-Esztergom megyei munkavállalók 240 ezer forintos átlagkeresetét. A harmadik helyen Győr-Moson-Sopron megye áll 235 ezer forintos átlaggal. Ezt a szintet már csak Fejér (225 ezer), Vas (215 ezer), Pest (210 ezer), Heves (208 ezer) illetve Veszprém (206 ezer) megye dolgozóinak átlagbére tudta megközelíteni.
Kicsivel e szint alatt teljesített Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Tolna megye, nem sokkal maradtak el tőlük Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala illetve Somogy megyei dolgozóinak átlag 180 ezres fizetései.


Békés, Somogy, Nógrád a lista végén


Az ország legrosszabbul fizetett területei továbbra is Békés, Szabolcs és Nógrád megye voltak, ahol bruttó 160 ezer forint volt az átlagbér.
Iparági béremelkedések
Iparágak szerint a legnagyobb fizetésemelkedés 2014-ben a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, ahol 7 százalékkal nőttek a bérek. A vendéglátás és szálláshelyek, valamint a kiskereskedelem területén 6 százalékos volt az emelkedés.


Esnek a bérek a biztosításban


A Fizetesek.hu felmérése alapján a legnagyobb, 6 százalékos fizetés visszaesés a biztosítási szektorban dolgozókat érintette, míg 5 százalékos volt a csökkenés a marketing, reklám, PR területén, valamint az élelmiszeriparon belül.
A Workania kifejti, hogy az elmúlt egy évben is "jól jártak" a felsővezetők, akiknek átlagkeresete bruttó 645 ezer forint volt, míg a menedzsment területén dolgozók havi 406 ezer forintra számíthattak.


Diplomások között a műszakiak az élen

A műszaki diplomával rendelkező munkavállalók átlagkeresete 300 ezer forint volt, a többi diplomás 275 ezer forintra számíthatott 2014-ben.
Az irodai dolgozók átlagkeresete 175 ezer forint volt, a szakmunkásoké 156 ezer forint, míg 2014-ben is a segédmunkások keresték a legkevesebbet: bruttó 126 ezer forintot.


A pilóták egymillió forint felett keresnek


Tavaly a legjobban fizetett szakma a cégvezetői pozíciókat leszámítva a repülőgép pilótáké volt, akik havi bruttó 1 millió 167 ezer forintos átlagkeresetükkel sok igazgatónál és menedzsernél is többet kerestek. A képzeletbeli dobogó második fokán a gyógyszeripari orvostanácsadók álltak havi 835 ezer forinttal, míg a telekommunikációs hálózatstratégiai specialisták átlagkeresete 670 ezer forint volt.


A legjobban fizetett szakmák közé 2014-ben is jellemzően informatikus, mérnöki, pénzügyes illetve gyógyszeripari állások kerültek, mindegyik esetben 500 ezer forint feletti bruttó átlagfizetéssel, de a 25 legjobban fizetett pozíció között is többségben vannak a fejlesztői állások - tájékoztatott a Fizetesek.hu.


2014. január 8.